Inspiráció

Mesterek, akik inspirálnak

Albrecht Dürer (1471-1528)
Német grafikus- és festőművész, az északi reneszánsz festészet egyik vezető alakja. Nürnbergben született, apja ötvös műhelyében beleszületett a kézműves környezetbe. Velencében tanult mestereknél, ami nagy hatással volt későbbi festészetére, metszeteire…

Dürer élete és festészete többsoron is hatott rám, tanulmányoztam és másoltam rajzait, amit most el is mesélek Nektek.
Egész kicsi korom óta csak rajzolok, szüleim nagyon figyeltek a szememre, ugyanis általános iskolás koromban kiderült erősen gyengénlátó vagyok. Felkutatták az összes specialistát Magyarországon, majd még Németországban is kerestek egy orvost, aki pont ugyanazt mondta, mint Szekeres doktor Kecskeméten. A Doktor Úr olyan kis fénykardot adott a kezembe, ami végig kísér a napjaimig. Elmesélte, hogy Dürer is erősen gyengénlátó volt 16-os dioptriával, emiatt tudott csodálatos részletességgel metszeteket készíteni. Mert aki távolra nem lát, az közelre hihetetlen aprólékosan ki tud olyan részleteket dolgozni, amiket mások csak nagyítóval láthatnak. Életéből más is érdekessé vált számomra, ősei a Gyula melletti Ajtósról származnak, és itt is az újabb kötődés, a családi szál minket is Gyula felé vezet.
Tanulmányoztam és másoltam rajzait és rézkarcait, az első ami nagy hatással volt rám az édesannyáról készült szénrajza 1514-ben.

 

 

 

 

 

Leonardo da Vinci (1452-1519)

Leonardo munkásságát soproni tanulmányaim alatt vizsgáltam jobban. Anatómiája, találmányai, a világról alkotott nézetei, tudása kimeríthetetlen információ áradat.
A Kecskeméti Képszőművészeti Szabadiskolás évek alatt portré tanulmányait másoltam. Az egyetemen lehetőség volt az olaszországi utazások alkalmával egyes munkáit élőben megtekinteni.